Akác-tanya

Az Akác-tanya egy lovas turisztikai komplexum, ahol lehetőség van a szálláson kívül különböző rendezvények lebonyolítására, gyalog- és lovas túrák stb. teljes körű megszervezésére. De aki csak pusztán kikapcsolódásra, nyugalomra vágyik, az Akác-tanyán kipihenheti a hétköznapok fáradalmait, szolgáltatásaink a felfrissülésben is segítenek.

A tanya a finn-magyar tulajdonban lévő Innatura Hungary Kft. által épített és üzemeltetett pihenőközpont.

Az Akác-tanya  Újlengyel határában található. A település az M5-ös autópályáról könnyen megközelíthető 30-40 perces autózással elérhető Budapestről illetve a reptérről is.

Szállás:

Az Akác-tanyára látogatók több szálláshely közül is választhatnak.

A fogadó főépületében két új, külön bejáratú franciaágyas szobát alakítottunk ki a földszinten. Mindkét szobának saját fürdőszobája van.

Nagy faházunkban két szinten hét szoba és otthonos közös helyiségek várják vendégeinket az alsó és felső szinten is nagy terasszal. Az alsó szinten található kis konyhával egybeépített nappali kiválóan alkalmas kisebb céges rendezvények, képzések vagy egyéb baráti, stb. megbeszélések lebonyolítására.

A felső szinten három nagyobb méretű 2-3 személyes szobához két zuhanyzó és két különálló WC tartozik. Az alsó szinten a négy kisebb, 1-2 személyes szobákból három a nappaliból nyílik, egy pedig teljesen külön bejáratú. Két zuhanyzóval, WC-vel felszerelt fürdőszobában tudnak vendégeink tisztálkodni, ezen kívül egy különálló WC áll még rendelkezésükre.

Ez a ház önállóan is kibérelhető kisebb rendezvények, képzések lebonyolítására szállás nélkül is.

Négy kisebb faházunkban hét, 2-5 személyes kétszintes apartmanok várják a nyugalomra vágyókat. Elsősorban családok, kisebb baráti társaságok, és azok számára, akiknek fontos a saját kényelmük.

Mindegyik lakásnak saját, kisméretű fürdőszobája van.

Rönkház:

Ez a házunk elsősorban a lovas- és egyéb táborokba érkezőknek épült, de kiválóan alkalmas kisebb-nagyobb családok baráti társaságok elszállásolására is. A háznak saját, zuhanykabinos fürdőszobája van.

A főépület kellemes hangulatú ebédlőjében és teraszán fogyaszthatják el vendégeink az ízletes, házias, magyaros jellegű, illetve finn ételeket.

 Igyekszünk mindenki igényét kielégíteni akár laktózmentes, gluténmentes, vegetáriánus vagy egyéb speciális étkezési szokásokról legyen is szó.

Kemping/caravan:

Az Akác-tanyán lakókocsival érkezőket is fogadunk.

Honlapunkon az elérhetőség menüpontban található térkép útbaigazít mindenkit, de telefonon keresztül is szívesen navigáljuk az ideérkezőket.

Az Akác-tanyán a szauna épületben mini konyha, két wc és zuhanyzó áll a vendégek rendelkezésére, és természetesen a fafűtéses szauna is.

Az étkező, az emeleti társalgó és más közösségi helyiségek a lakókocsival érkezők kényelmét is szolgálják.

Csoportok, sportkörök, klubok számára az igények alapján a teljes itt-tartózkodást, edzést, versenyre készülést megszervezzük, lehetőséget biztosítva akár helyi csapatokkal való megismerkedés lehetőségét.

Szolgáltatásaink:

Kirándulások,

Túrák,

Gyalogtúra,

Sport,

Film, zene, biliárd,

Szaunák,

Masszázs,

Internet,

 

Akác-tanya

2724 Újlengyel, Hernádi dűlő 18. Hungary 

Tel.: +36-30-964-8272

  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.akactanya.hu

 

 

  • Megye: Pest megye
  • Város: Újlengyel
  • Típus: Osztálykirándulások, Szálláshelyek, Erdei iskolák, Nyári táborok