Hotel Vasvirág

Kirándulás Kemenesaljára, Celldömölkre

Celldömölk a tájvédelmi körzetté nyilvánított Ság- hegy tövében fekszik, mely gazdag növény és állatvilággal rendelkezik. A hegyen folytatott bányászatnak köszönhetően betekintést nyerhetünk a hegy belsejébe, és így látható a hegy mozgalmas  5 millió éves geológiai története.

Minden év májusában a Ság-hegy  kiváló akusztikájú belsejében  megrendezésre kerül a Kráterhangverseny. A nagy túra után szépen kialakított szalonnasütő helyek állnak a vendégek rendelkezésére.

Celldömölkön a Vulkán Gyógy-és Élményfürdőt  is érdemes felkeresni, mely gyógyászati, sportolási  és wellness lehetőségeket biztosít a vendégek számára. A Vulkánfürdő fedett részében egy 25 méteres úszómedence, tanmedence, jakuzzi, és ki-, beúszós termálmedence található. Emellett élménymedence, gyermekpancsoló és csúszdamedence is található a fürdőben. 

Látnivalók:

  • Dömölki Apátság
  • Tárház, Mária Múzeum
  • Kálvária épülete
  • 1748-ban épült Templom

A felújított Vasvirág Hotel, a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, valamint a Ság hegy közelében várja pihenésre vágyó vendégeit! Az épület egy része szállodai szintű saját fürdőszobával ellátott szobákkal áll a vendégek rendelkezésére, míg a másik rész az úgynevezett családi szárny a nagyobb családoknak, csoportoknak nyújt szerényebb áru szálláslehetőséget. 2-3 ágyas szállodai szobák egyedi, faragott fenyőbútorokkal vannak felszerelve, amelyekhez zuhanyzó, mosdó és WC is tartozik. A szállodai szobák televízióval, hűtőszekrénnyel felszereltek.

Szállás:

Nagyobb létszámmal érkező családoknak, baráti társaságoknak, tanár-diák csoportoknak hotelünk családi szárnyát ajánljuk, ahol 2 db – 2-3 ágyas – szobához tartozik 1 fürdőszoba, ezen szobák teljesen új, modern, kényelmes bútorzattal vannak berendezve-illetve 3-4 ágyas családi szobák, melyek berendezése egyszerűbb.

A hotel 119 fő elszállásolására képes.

Minden emeleti folyosón található még egy nagyméretű női és férfi WC-blokk. Az egyes szinteken jól felszerelt, plazma tévével ellátott társalgót is kialakítottak, ezek különböző kisebb rendezvények céljára is igénybe vehetők.

Szállodánk kitűnő helyszínt biztosít előadások, konferenciák, tréningek, bemutatók vagy akár családi rendezvények lebonyolítására is.

Kisebb létszám esetén 4 db 30-40 fő befogadására képes konferenciatermünket, nagyobb létszámnál előadóteremmé átrendezhető éttermünket – mely 140 fő befogadására képes - ajánljuk vendégeink figyelmébe.

A helyszín biztosítása mellett szívesen segítünk a programok, kísérő rendezvények megszervezésében is.

Vállaljuk lakodalmak, bálok, találkozók, csoportos és családi rendezvények teljes körű, színvonalas lebonyolítását.

Tavasztól őszig a szálloda kertjében hangulatos kerti garnitúrák szolgálják a vendégek kényelmét, s adnak lehetőséget elkülönült beszélgetésre, pihenésre.

A földszinten a recepció előtt barátságos társalgó kapott helyett, valamint itt található a melegítő konyhával is rendelkező, hangulatosan berendezett étterem is, ahol reggeliztetés, valamint, csoportétkeztetés folyik, de lehetőség nyílik bálok, lakodalmak, egyéb rendezvények lebonyolítására is.

A vendégek szórakoztatására darts, csocsó, biliárd- és rexasztal is rendelkezésre áll.

Buszok, személyautók részére ingyenes, zárt parkolási lehetőséget biztosítunk.

És, hogy teljes legyen vendégeink kikapcsolódása, szállóvendégeinknek egy „Vasvirág kártyát” adunk, mely kedvezményes áru fürdőzésre jogosít fel a celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben.

A hotel ideális szálláshely azoknak, akik szeretnék megismerni a Kemenesalja szépségeit, a gyógy-, a kerékpáros-, a hátizsákos-, a bor és vallási turizmussal és irodalmi utakkal együtt.

Kedvezmények:

  •  3 éjszakánál tovább itt tartózkodó csoportjainknak 20 fő után 1 főnek ingyenes a szállás
  • „Vasvirág Kártya” 50%-os belépésre jogosít a Vulkán Gyógy-és Élményfürdőre

Áraink:

2 ágyas szoba 2 főre reggelivel: 11.000.-Ft/éjszaka

2 ágyas szoba 1 főre reggelivel: 7.550.-Ft/éjszaka

3 ágyas szoba 3 főre reggelivel:16.050.- Ft/éjszak

Családi szobák reggelivel:4.150.-Ft/fő/éjszaka

Idegenforgalmi adó: 400.-Ft/fő/éjszaka

Ebéd: 1600 Ft/adag

Vacsora: 1800 Ft/adag

Áraink az Áfa-t tartalmazzák!

Egyéb szolgáltatás:

·         3x1 napi kirándulás autóbusszal

·         uszoda

·         fürdő belépő

·         sportcsarnok bérlet

Kirándulási lehetőségek a környéken:

  • Vulkán Gyógy- és Élményfürdő: strand, uszoda
  • Ság- hegy: tájvédelmi körzet, szalonnasütési lehetőség
  • Borgáta: strand
  • Mesteri: strand
  • Csönge, Ostffyasszonyfa, Egyházashetye: híres szülöttek emlékhelyei

Szórakozás a környéken:

  • Lovaglás, lovas túrák, sétakocsikázás: Tokorcs, Kissomlyó
  • Sétarepülés, vitorlázórepülés: Tokorcs
  • Vadászati lehetőség
  • Színházlátogatás, színházi előadás
  • Éjszakai fürdőzés

Programok Celldömölkön:

·         szeptember 12-éhez - Mária naphoz - köthető búcsú

·         ősszel megrendezésre kerülő Ság-hegyi Szüreti Napok

·         májusi Kráterhangverseny a Ság –hegyen

·         Színházi Találkozó és Fesztivál a Soltis Lajos Színház szervezésében

·         Kemenesaljai Művészeti Fesztivál

             zeneiskolai Kórustalálkozó

            ·          Nemzetközi  Vulkán-futballfesztivál

            ·         településrészek önálló rendezvényei: az Alsósági Tavaszi Napok és az Izsákfai Falunap

Éttermi szolgáltatások igény szerint. Esküvők, csoportos rendezvények részére egyedi árakat biztosítunk. Tanulmányi kirándulások, iskolai táborok, edzőtáborok esetén külön kedvezmény.

Hotel Vasvirág

9500 Celldömölk, Sági u.56.

Tel./ fax: 06-95/424-125

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.vasviraghotel.mindenkilapja.hu

  • Megye: Vas megye
  • Város: Celldömölk
  • Típus: Osztálykirándulások, Szálláshelyek, Erdei iskolák, Nyári táborok, Éttermek